A soproni Fő tér látványosságai
A hangulatos
barokkFő tér számos történelmi emlékkel, érdekes látnivalóval fogadja az arra járókat. A tér egyik legismertebb látványossága a Késmárki Thököly Éva Katalin és harmadik férje,
Löwenburg Jakab adományából készült
Szentháromság-szobor.
A téren találjuk a város jelképeként ismert, csodálatos körpanorámát nyújtó
Tűztornyot is. Ez adott lakást a toronyőrnek, akinek nemcsak a tüzeket kellett figyelnie és jeleznie, hanem a közeledő ellenséget is. Jeleznie kellett, ha előkelő uraság közeledett a városkapuhoz, valamint akkor is, ha idegen borszállítmány közeledett.
A torony lábánál található Hűségkapu az 1921-es népszavazásnak állít emléket, mivel ekkor döntötték el a város lakói, hogy Magyarországhoz szeretnének tartozni..
Szorosan a várostoronyhoz építve áll a
városháza. Az eklektikus stílusú épület Hinträger Móric és Károly tervei szerint 1896-ban, a millennium évében készült el. Az egykori polgármester,
Dr. Soproni Turner Mihály egész alakos bronzszobrát, Kutas László alkotását születésének 120. évfordulóján, 1998-ban állították fel a városháza bejárata mellett.
A városházával szemben találjuk Sopron egyik leghíresebb épületét, a
Storno-házat. A lakóházat 1872-ben vásárolta meg a svájci származású kéményseprő, festő és restaurátor
Storno Ferenc. A Storno-dinasztia híres műgyűjtő volt; gazdag gyűjteményükben középkori kelyhek, kerámiák, keresztek, faragások, és értékes festmények láthatók.
A Fő tér 7. számú épületét
Tábornok- és Lackner-háznak is ismerik. A tábornok elnevezés a 17. században itt lakott katonai parancsnokoktól származik, a Lackner pedig szintén néhai lakójáról, Lackner Kristóf, Sopron egykori polgármesterétől származikik.
A Lackner-ház szomszédságában található impozáns épület egykori tulajdonosáról, Fabricius Endre városbíró, polgármesterről kapta a nevét. A
Fabricius-ház Sopron egyik legértékesebb, legnevezetesebb műemléke. Udvarát kétemeletes loggiák mellett a nyitott lépcsősor teszi különlegessé. Középkori pincetermében találjuk a
római kőtárat ahol többek közt az egykor a római Capitoliumot díszítő
Trias-szoborcsoportot is őrzik.
Forrás: Wikipédia
Fő tér, Sopron