Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Fő tér, Sopron

Fő tér, Sopron információk

A soproni Fő tér látványosságai

 
 A hangulatos barokkFő tér számos történelmi emlékkel, érdekes látnivalóval fogadja az arra járókat. A tér egyik legismertebb látványossága a Késmárki Thököly Éva Katalin és harmadik férje, Löwenburg Jakab adományából készült Szentháromság-szobor.
 
A téren találjuk a város jelképeként ismert, csodálatos körpanorámát nyújtó Tűztornyot is. Ez adott lakást a toronyőrnek, akinek nemcsak a tüzeket kellett figyelnie és jeleznie, hanem a közeledő ellenséget is. Jeleznie kellett, ha előkelő uraság közeledett a városkapuhoz, valamint akkor is, ha idegen borszállítmány közeledett.
 
A torony lábánál található Hűségkapu az 1921-es népszavazásnak állít emléket, mivel ekkor döntötték el a város lakói, hogy Magyarországhoz szeretnének tartozni..
 
Szorosan a várostoronyhoz építve áll a városháza. Az eklektikus stílusú épület Hinträger Móric és Károly tervei szerint 1896-ban, a millennium évében készült el. Az egykori polgármester, Dr. Soproni Turner Mihály egész alakos bronzszobrát, Kutas László alkotását születésének 120. évfordulóján, 1998-ban állították fel a városháza bejárata mellett.
 
A városházával szemben találjuk Sopron egyik leghíresebb épületét, a Storno-házat. A lakóházat 1872-ben vásárolta meg a svájci származású kéményseprő, festő és restaurátor Storno Ferenc. A Storno-dinasztia híres műgyűjtő volt; gazdag gyűjteményükben középkori kelyhek, kerámiák, keresztek, faragások, és értékes festmények láthatók.
 
A Fő tér 7. számú épületét Tábornok- és Lackner-háznak is ismerik. A tábornok elnevezés a 17. században itt lakott katonai parancsnokoktól származik, a Lackner pedig szintén néhai lakójáról, Lackner Kristóf, Sopron egykori polgármesterétől származikik. 
 
A Lackner-ház szomszédságában található impozáns épület egykori tulajdonosáról, Fabricius Endre városbíró, polgármesterről  kapta a nevét. A Fabricius-ház Sopron egyik legértékesebb, legnevezetesebb műemléke. Udvarát kétemeletes loggiák mellett a nyitott lépcsősor teszi különlegessé. Középkori pincetermében találjuk a római kőtárat ahol többek közt az egykor a római Capitoliumot díszítő Trias-szoborcsoportot is őrzik.

 

 

Forrás:  Wikipédia



Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Sopronban

Logó
Széchenyi tér

Sopron belvárosában fekszik a számos műemlékkel és műemlék jellegű épülettel büszk...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

magnetic68 véleménye 2010.01.28 16:07
Fő tér, Sopron

Sopronban a Fő tér az, amit mindenképp látni kell! Tűztorony, Városháza, Szentháromság szobor. Fényképezőgépet vigyetek! :)

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Megosztom



Látnivaló kereső Sopron

Partnereink




Facebook