Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Városháza Sopron

9400 Sopron, Fő tér 1

Városháza információk

A soproni városháza

 
Szorosan a várostoronyhoz építveáll a soproni városháza. Az eklektikus stílusú épület Hinträger Móric és Károly tervei szerint 1896-ban, a millennium évében készült el.
 
Az egykori polgármester egész alakos bronzszobrát, Kutas László alkotását születésének 120. évfordulóján, 1998-ban állították fel a Városháza bejárata mellett.
Dr. Soproni Turner Mihály 23 évig volt Sopron polgármestere, nevéhez  fűződik egyebek közt a Sopron hovatartozását eldöntő nevezetes népszavazáson a város magyar maradása.

A Városháza multja

 A jelenlegi Fő téren 1497 óta működik a várost irányító intézmény, a Városháza. A régi épület  természetesen kisebb terjedelmű volt, mint a mai. A régi városháza majdnem 400 évig szolgálta a várost, de romló állapota egyre rosszabb körülményeket teremtett a városi tisztviselők elhelyezésére.

  A város közgyűlése 1889-ben hozott döntése rendeletett hozott egy új városháza építéséről, melynek helyeként a régi helyét jelölték meg. Akkor is és azóta is vitatják a döntést, hisz az új, jóval nagyobb épületmegváltoztatta a Fő tér eredeti hangulatát.
 
 Hintranger Mór és Károly tervei alapján 1893-ban indult meg az építkezés és 1895 szeptemberétől folyamatos beköltözésre alkalmas volt az épület. A város közgyűlése 1896-ban, a millenium jegyében tartotta meg házavató közgyűlését.

A levéltár 

Az első emeleten található az ország egyik leggazdagabb, mintegy ötezer kozépkori városi okmánnyal is rendelkező levéltár. A levéltár termének 1700-as évekből származó faragott ajtaja  a régi városháza egyetlen megmaradt darabja. A nagytermet Sterbenz Károly soproni művész falfestményei díszítik.
 

Forrás:  Útisúgó - az utazási portál



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Logó
Fő tér, Sopron

A hangulatos barokk Fő tér számos történelmi emlékkel, érdekes látnivalóval fogadja az arra jár...

Még több Látnivaló Sopronban

Tűztorony, Sopron
Tűztorony

Sopron városának egyik legfontosabb műemléke, a város hűségének jelképe a Tűztorony. ...

Logó
Fabricius ház – Soproni Múzeum

A ház névadója a Felvidékről származó Fabricius Endre városbíró, polgármester 1806-b...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Étel & Ital a közelben

1 Soproni Borház
Borospince

A Soproni Borházban közel számos helyi bort kóstolhat meg csodálatos környezetben. Hidegt...

2 Graben Étterem
Sopron

Történelmi környezetben, hangulatos kis éttermünkben élvezheti a magyaros és nemzetközi...

3 Fórum Pizzéria
Soproni pizzéria

A soproni Fórum Pizzériában kipróbálhatja a mexikói és az olasz konyha remekeit, ételk

Szállás a közelben

1 Hotel Wollner Sopron

A Wollner család múlt századi miliőt idéző, négycsillagos szállodája Sopron centrumáb...

2 Belváros Apartmanház Sopron

Márciusban és áprilisban csak 3500Ft/fő/éj! Minimum 3éj -23% kedvezmény! Az akció l...

3 Centrál Apartman Sopron

Sopron belvárosában, műemlékvédelmi környezetben középkori eredetű műemlékek, palot

Shopping a közelben

1 VODAFONE Hivatalos Partner

Vodafone havidíjas, és VitaMAX (feltöltőkártyás) készülékek, SIM kártyák értékesí...

3 Fórum Pizzéria Bazsola Kft.

Olasz és mexikói ételspecialiátsok, házhoz szállítás. Napi menü ajánlat.

Megosztom



Látnivaló kereső Sopron

Partnereink




Facebook